Mai ebédünk, sárgaborsóleves és natúrszelet.
Révainé Marika
Nagyon régen elmaradtam az írással, de most elfoglaltak a kinti dolgok ami most nagyon összejött,alig érjük magunkat utól a párommal minden napra van feladat jócskán.
Most van egy kis szusszanás jól jött az eső várom a növények fejlődését,és kezdődik minden előlről,ami nem baj csak néha nagyon fárasztó tud lenni.
Megosztom veletek hogyan készült a mai ebédem az én receptem szerint.
Sárgaborsóleves
-----------------------
Odaraktam a borsót főzni, később tettem hozzá karikára vágott sárgarépát, fehérrépát, és illik hozzá egy kis füstölt dolog is, én most az utóbbit nem tettem bele.Elég nehezen puhul meg a borsó, ekkor hozzáadtam az előre elkészített fokhagymás rántást, és 1 maréknyi eperlevéltésztát, ezekkel is összefőztem, meghintettem kevés őrolt borssal és kész.
Biztosan ismeritek a csicseriborsót ritkaságnak számít, de ha tudtok szerezni azzal is ugyanilyen ízletes, próbáljátok meg én már megtettem és nagyon ízlett.
Natúrszelet
-----------------
Én mindig sertéskarajból készítem ebből a legjobb.
A karajt nem túl vékonyra szeletelem, klopfolom, majd besózom picit állni hagyom.
Egy sütőlábasban teszek kevés olajat és hirtelen átsütöm a lisztben megforgatott hússzeleteket, és egy másik edényben rakom amiben sütni fogom.
Itt már zsírral folytatódik a dolog, jócskán rakok hozzá, sózom felöntöm annyi vízzel hogy ellepje
,szinte végig kislángon sütöm hamar le tud sülni a liszt miatt amiben forgattam.
Másfél óra kell amíg megpuhul,közben kevéske vizez kell hozzáadni.Semmilyen fűszer nem kell hozzá így lesz nagyon egyszerű és nagyszerű ízvilága.
Apropó, karaj, erről írok pár sort lehet hogy nem mindenki ismeri így hogy KARMONÁDLI , régen az én szüleim is így nevezték. A sertés egyik legértékesebb része van aki bordának nevezi, francia eredetű szó ők KOTLETTNEK hívják.
Aztán az is eszembe jutott, hogy régen ha diszdóvágáskor kóstolót küldött a gazda a rokonoknak, ismerősöknek, a komáéknak csak is a karmonádliból volt szabad küldeni, mert ha nem, abból sértődés lett.Jól elkalandoztam ,de úgy gondolom talán valakinek mondtam újat
A natúrszelethez igazán csak a burgonyapüré illik, most készítettem hozzá friss sóskaszószt is mondhatom nagyon jót ebédeltünk.
Főzzétek meg ti is ezeket, remélem nem adtam rossz tanácsot.
A fényviszonyok nem a legjobbak de a kaja fincsi lett.